Blog

HomeHírekÁllapotfelmérés és életmód tanácsadás

Állapotfelmérés és életmód tanácsadás

A hozzám fordulók problémáinak feltárását állapotfelméréssel kezdem. Ennek során nem csak a testi tüneteket veszem figyelembe, hanem azok lelki vonatkozásait is, vagyis holisztikus szemlélet alapján gondolkozom.

 A problémák összefüggéseinek feltárásához a Hagyományos Kínai Gyógyászat elveit alkalmazom.

Ez sokkal bővebb és székesebb látókörű, mint a nyugati módszerek, mivel rávilágít arra, hogy mely szerv vagy szervek gyengesége váltja ki az adott tünetcsoportot, valamint megmutatja a testi elváltozások hátterében álló, többnyire rejtett lelki folyamatokat is.

A megnyilvánult betegségeken és tüneteken túl egyéb folyamatok is zajlanak a szervezetben, melyek kialakulását elő lehet vetíteni, tehát, hogy mely betegségek felé halad a jelenlegi betegség vagy tünetcsoport!

Minden betegség származhat öröklött hajlamból, de minden hajlamot súlyosbít a nem megfelelő életmód!

Vagyis megfelelő életmóddal csökkenthetjük vagy akár meg is akadályozhatjuk, hogy egy betegség kialakuljon!

A kezelési terv felállítása során javaslok: táplálkozási és életmód javaslatokat, gyógynövényeket.

Minden állapotfelmérés és kezelés személyre szabottan történik, mivel módszerem középpontjában az egyén áll.

A következő módszerekkel dolgozok: nyelvdiagnosztika, pulzusdiagnózis, kikérdezés.

Az általam alkalmazott módszerek nem helyettesítik, hanem KIEGÉSZÍTIK  a nyugati orvoslás  kivizsgálásait!

Tanácsadásra, kezelésre bejelentkezés: 06 30 913 65 76 *** renata.kalman@lettudatos.com

Ára:

20.000/1 óra

28.000 ft/1,5 óra

Szeged, Ybl Miklós utca 3.

Kálmán Renáta

természetgyógyász-fitoterapeuta, hormonegyensúly tanácsadó